A nyugati orvoslás és a Kínai Gyógyászat harmóniája

A két gyógyítási rendszer egymást kiegészíti

A Kínai Gyógyászat és a nyugati orvostudomány képességei, kompetencia területei minimális átfedéssel tökéletesen kiegészítik egymást. A gerincgyógyászatban nem egymás alternatívái, hanem egymás kiegészítői. Igaz és emberközpontú egészségügy nem képzelhető el e két tudomány harmónikus egymás mellé illesztése nélkül.

A BETEGSÉGÜGY és az EGÉSZSÉGÜGY nagymértékben különböznek egymástól.

A nyugati világ eddigi / mai gyakorlata sokkal inkább betegségügynek, semmint egészségügynek nevezhető. Az ember és annak egészsége helyett maga az embertől elkülönített betegség állt/áll a gondolkodás központjában. A betegséget úgy kezeljük mintha önálló lény lenne, nem pedig az ember teljességének, egészségének felborulása.

Örvendetes tendencia azonban, hogy a nyugati világ mai/eddigi betegségügyi gyakorlata átalakulóban van.  Egyre inkább nyilvánvalóvá válik az a tény, hogy az eddigi gyakorlat tarthatatlan, és nemcsak hosszútávon, hanem középtávon is a társadalmak mentálhygiénéjének, szociális egészségének károsodásához, illetve az egyes emberek lelki, érzelmi és fizikai leépüléséhez vezet.

Ez a tarthatatlanság mára a fejlettebb nyugati országokban kezd nyilvánvalóvá válni, emiatt az egészségügyi gyakorlat ezekben az országokban (pl. USA, Kanada, Ausztrália) átalakulóban van. Egyre inkább kezd felértékelődni az egészség fogalma, teret hódítanak a helytelenül alternatívnak nevezett gyógymódok, a prevenció, a megelőzés már csak anyagi megfontolásokból is egyre inkább előtérbe kerül. Sokkal olcsóbb és költséghatékonyabb ugyanis az egészség megőrzése, mint annak helyreállítása.

 

A DaoYin Gerinctorna és a WuShuang DaoYin® Gerincterápia ennek a gondolatnak a jegyében egyesíti az egészség keleti megközelítését a nyugati orvoslás ismereteivel és válik egyedülállóan hatékony terápiás eljárássá.